Bogyó és Babóca után mi is elindultunk a tengerparta. Emma kapásból a „tengerpartot” jelölte meg útirányként hétköznaponként amikor délután autóba szálltunk és megkérdeztem az utca végén, hogy „na, akkor merre?”.
Nikivel hosszasan kerestük az alkalmas szállodát. Legyen parton, nagymama is elférjen (később kiderült nem akart jönni), legyen medence amiben a gyerekek is jól érzik magukat és persze ne legyen messze és ne legyen drága sem. Nos, az utóbbi kettő nem jött össze, de a többi igen.
A szálloda csodás volt, a tengerpart tiszta, fehér homokos. A nagymedencén kívül volt két kisebb, plusz egy vizes játszótér.
Az idő nem volt felhőtlen, de Emma így is aludt egyszer 15 órát (délután 5-kor benyomta a szunyát és csak másnap kelt fel), úgy lefárasztott mindenkit a sok pancsolás.
Az ágyakat összetoltuk, Emma középen aludt, Peti meg a kiságyában. Niki bepakolt mindent amit kell, az autóba éppen elfért (8 személyes kocsi).
Emma megtanult úszni a mentőmellénnyel (az elején sokat nyelt mert vigyorgott kapálózás közben…), Peti pedig bujócskázni. El-elbújt a szobában és miutána apa kiabált hogy „hol a Peti, hol van a Peti?”, nagy vigyoroga előbújt. Azt már nem is mondom hogy 11 hónaposan jár.
Az út 6 óra volt, megállással 7. Odafelé bírták a kölkök, visszafelé már nehezebben. Peti azóta ha autót lát üvölt, pedig még házimozit is csináltam neki a kocsiba.
Apa és Anya rabszolga-mókusok is tudtak azért pihenni. Bár anyamókus szerint inkább csak apamókus.
Anyamókus rengeteg szenzációs képet csinált, itt van egy sorozat ahol Peti éppen lebucskázni készül a nyakamból. (A végén nem esett le..)
Az utókornak még idemásolok pár videót is:
A tengerparton:
Pancsolás a medencében:
A vizes játszótér:
Pancsolás Petivel:
És persze az összes kép.
Zoli
