Archive for november, 2011


Nem, ez nem az, amikor a New Yorki tőzsde bekrepált. Az csütörtök volt, igaz azt is feketének hívják, de az kicsit más. A mi kis kormosunk, amiről szó van most, az nem a tőzsde krakkról híres, hanem arról, hogy így, Hálaadás után, éjfélkor kinyitnak a boltok, legalábbis a nagy üzletek és megkezdődik az év legnagyobb leárazása. Ilyenkor érdemes vásárolni. (Vagyis lenne érdemes, csak hát a Nokia Siemens épp most jelentette be, hogy megválni kényszerül 17.000 alkalmazottól, így mi inkább nem költekeztünk, bár azért reméljük, hogy Zolit nem rakják ki) Szóval, aki ilyenkor költekezős hangulatban van, az már jóval éjfél előtt odamegy az üzlet elé, és sátrat ver. Komolyan. Képesek sátrat is verni egy-egy akciós tévéért vagy laptopért cserébe. Az én jelenlegi laptopom is 2 éve került hozzám az akkori fekete péntek akció keretében, pont akkor döglött be a régi.
Egy fényképezőgépet vadásztunk egész nap, de persze egy bolt sem akciózta le. Pech.
De semmi aggódás, nem az én drága egyetlen Canon EOS-om ment tönkre, szóval lesznek fényképek is majd. 🙂

Babaprojekt.

Az úgy volt, hogy úgy döntöttünk, hogy jöhet Emmusnak egy testvér. Bele is adtunk anyait-apait ügyesen, de sajnos a kistesó, (Sanaa vagy Peter) valami okból nem akart mégsem maradni. Meggondolta magát. Szóval nem lesz kistesó.

Emmus amúgy nagyon jól van. Kicsit foltos… Kék, zöld meg ilyenek, egyre bátrabb, mindenhova felmászik, úgy kell levakarni mindenhonnan. Étvágya szerencsére van, most épp nem csak a sajtos tészta a nyerő.
Úgy szokása, hogy az apján ugrál. Ráül a mellkasára és rugózik. Hát apja tuti érzi a 14 kilót. 🙂 De azért Zolit sem kell sajnálni, mert közben cuppankodhat ezerrel.

Ma csináltam almás lepényt is. És még csak nem is lett olyan rossz. 🙂

Nos, ennyi, hirtelen nem jut eszembe semmi más.

Pusszanat

Mármint a dögrovás. Dögrovás alatt értem a torokfájást, ami mára eléggé elviselhetetlen köhögés is tarkította. De legalább már lázam nincs, jippi. Kicsit hasonlítok egy bizonyos Rudolfra – aki nagyon fényes orral bírt- Düdüdümmmdüdümmmdüdümmmdüm düdüdüdüdümmmdümmmdümm… (Ez egy dal) Viszont fáradt vagyok, Emma csak 20 percet aludt délben, ami neki is kevésnek bizonyult, pláne nekem. Én aztán órákig el tudnék szunyókálni jó mélyre süppedve az ágyban, a takaró alól csak a heftim lógna ki. Néha esetleg felkelnék inni pár korty finom „napközis teát”, ami Drága Szekond tökéletesen tud elkészíteni. A lényeg, hogy jó sok cukor legyen benne.

Sok újdonság amúgy nincs. Szegény Emma tiszta kék zöld folt, ma állandóan elesett, egyszer sikerült a szeme alatt bevernie magát. Úgy néz ki a gyerek, mintha összevertük volna. Azért remélem senki sem hivja ki ránk a gyermekvédelmiseket. 🙂

Eme nemes napon még szeretném veletek megosztani a remek húslevesemről készült képet.

Másfél kiló, még mielőtt bárki is megkérdezné! Igen, én a húslevest nem úgy szeretem, hogy 2 répa uszkál a lé-rengetegben… Meg hát ott van Emma is. Képes egyszerre befalni két olyan szép méretes répuszt. Naná, tőlem örökölte. 🙂 Amúgy imádja a húslevesem, ma ott sírt nekem, mire megmelegedett már majd kiugrott a székéből. Falta az Életem, még nyöszörgött is hozzá. (Ezt is tőlem örökölte) Szóval a leves isteni lett. Azt hiszem ez a kedvenc kajám. Igazi, bio kapírgálós csirke volt benne, mást nem is veszünk itt, mert a sima csirkusz tele van tömve mindennel, ennek van íze! Vagyis olyan íze van, mint gyerekkoromban. Akkor még voltak rendes szárnyasok.

Nos, húslevesek kép mellé csatolok még pár egyéb képet is.

Most megyek döglődni…

Pusszanat.

Emma hisztit gyakorol, én beteg vagyok, Zoli dolgozik. Most ez a felállás, így nem is írok sokat, viszont vannak új videóink, azokat csatolom.

Pusszanat!

Ma serénykedtem. Történetesen Emmát ruciba csomagoltam és kiraktam az udvarra.

Nem..nem… senki ne gondoljon rosszra, én is mentem vele. 🙂

Összeszedtük a leveleket két nagy kupacba, Emma egy sörpűvel próbálkozott, de aztán feladta és egyesével hordta a kupac tetejére a leveleket. Egyet a Dednek is meg akart tartani, de végül valahol elhagyódott.

Amikor kész lett a nagy kupac, Emmát beleraktam, szegénynek először a nyakáig ért a halom, de aztán megbarákozott a gondolattal, hogy anya  már pedig most fényképezni fog. Szóval lett pár kép, majd csatolom.

Ma nem volt itthon Zoli, kivételesen bement a munkahelyére dolgozni, így én beaktivizáltam magam. Főztem husilevest, marhából, lett tarhonya a sertés kocka pörihez, ami isteni lett, a fenti szinten is sikerült Emma játékait egy helyre csoportosítani. Délután pancsoltunk is egyet a Nokedlivel meg narancsba tömködtünk szegfűszeget, ami most ott illatozik a konyhapulton. Aztán Ded is hazaért és kimentünk a boltba venni Emmának egy újabb gurulós játékot, erre talán már rá is tud ülni és tudja hajtani magát.

Nos, így telt a nap.

Képek idebiggyesztése következik.

Pusszanat.

Mostanában megnövekedett a könyvesboltban nokedlizálások száma. A „Ded” meg a „Mam” ha már arra jár, befal egy-egy Starbucks-os citromos sütit teával. Tegnap Emma is megkóstolta a citromos sütit és ízlett neki. A Tea…. az még mindig favorit nála, szerintem csak azért, nem nem kap sokat. 🙂

Ha már favoritoknál tartunk….imádja a könyvesboltot. Na, hát kérem szépen, anyjára ütött. Ő is szaglászgatja az olvasnivalót, mint én. Zoli mindig nevet rajtam, hogy miért szagolom meg a könyveket és akkor is furán néz, ha csak két ujjal fogom meg a Time magazint. Nem tehetek róla, undorodom a papírtól, amire nyomtatják. Emma igazából még ott tart, hogy mindent lerámol, szerintem képes lenne az egész könyvesboltot szétszedni, ha hagynánk. Amúgy kétemberes feladat a könyvesbolti kaland, egyikünk lesi, hogy el ne vesszen, a másikunk meg visszapakolja  a könyveket. 🙂

Mindenesetre megint találtunk két könyvet, amit megint csak az Amazonról rendeltük meg. Az egyik egy több, mint 500 gyerekverset tartalmazó kötet, nagyon jó angol költemények vannak benne, a másik meg a Harry Potter 1. része – Nekem. 🙂  Most épp a Narnia összes van bent a klotyóban, angol verzió, de el fog férni a Potter is. 🙂 Meg lehet beteszek egy nagy angol szótárt is, hogy értsem, mit is olvasok. 🙂

No, most búcsúzom, pusszanat!

Csatolok két képet is, amin az látható, ahogy Emma megpróbál elérni egy olyan könyvet, amibe egy kis zongora van beleépítve. Hiába,  A ZENE AZ KELL!   🙂

Zoli épp most ment ki megnézni, hogy mit csinál a szomszéd… A kis nyikhaj srác, azaz a szomszédék fia épp most akarta a kocsiban javítgatni a zenelejátszót, mindezt úgy, hogy az egész utca dübörög tőle. Komolyan ez a család nem normális. De legalább már az egyik kutyájuk, az öregebbik kimúlt. Egy csaholással kevesebb. Pedig én aztán szeretem a kutyákat, ezt mindenki tudja. ( A Csutakot is szerettem, annak ellenére, hogy beleharaptam a lábába, amikor kicsi voltam. ) 🙂
Na de visszatérve a témára, itt majdnem az összes fiatal ilyen, ahogy elnézem. A szülők 6 hetesen berakják őket a bölcsibe és visszamennek dolgozni. A gyerekeket lényegében senki sem neveli, semmire. Nem is csoda, hogy olyanok, amilyenek.
Aztán ami nekem itt nagyon furcsa, hogy rengeteg kiscsaj 16-17 évesen gyereket szül. Nem tudom, ez itt valamiféle divat lehet. Aztán nyugisan csevegnek a plázában a barátnőjükkel úgy, hogy a 2 hetes baba ott üvölt mellettük.
Na igen, nem írtam félre. Komolyan kiviszik a zsúfolt plázába a 2 hetes babákat, persze természetesen zokni és nadrág nélkül, még hidegben is. Az is természetes, hogy hagyják őket sírni. Ez is valami divathullám lehet.

– Mama és papa tolja a babakocsit. Nagy, keserves sírás hallatszik, odanézve egy pár hetes baba torkaszakadtából, már-már lila fejjel üvölt. A papában még van némi hajlam, hogy kivegye és megvígasztalja, mire a mama megfogja a papa kezét és rászol, hogy nem nem, nem vesszük ki a babát, tanulja meg, hogy mi a rend, nem kényeztetjük el. Nesze, elkényeztetni egy pár hetes babát.

Néha nem értem, hogy jutott Amerika odáig, ahol épp tart. Na de azért vannak jó dolgok is ám. Csak ezek most eszembe jutottak. Persze mindenki úgy neveli, vagy esetlegesen nem neveli a gyerekét, ahogy akarja, csak az a szívás, hogy az ember mellé ilyenek költöznek aztán.

Más.

Voltam gyógytornán. Khm.. hát azt hiszem valami nem okés, mert ma úgy fájt, hogy hajaj. Nem tudom mi lesz, még két hét gyógytorna van, de eddig csak rosszabb lett. Gáz. A gerinc nem egy olyan dolog, mint az epe vagy a mellékvese ciszta,  hogy csak úgy ki lehetne kapni onnan. 🙂 A gerinctelenség amúgy sem nekem való. 🙂

Emmáról készült pár kép.

Egyelőre ennyi, pusszanat!

Szóval a vidit nem sikerült csatolni a képek alá, mert át kellett lépnem vizuális szerkesztésből html-be, hogy a vidit is be tudjam biggyeszteni, aztán valahogy nem csatolta a vidit, de most! Majd most fogja csatolni, mert ha nem, akkor bazi nagy irgumburgum lesz.

Szóval itt a vidi.

Most persze nem a híres magyar lemezárugyárra gondolok, hanem arra, hogy egész szépen megszaporodtak itt a bejegyzések, hála annak, hogy kevésbé érzem magam fáradtnak és nem vagyok zombi úgy délelőtt 11 után sem. Csodákra képes egy kis pajzsmirigyhormon, főleg… ha nem okozna fejfájást.

Emma alszik. Ma mozgalmas napunk volt. Kimentünk a plázába délelőtt, ahol találkoztunk a szomszéd kisfiúval is, végre kiélhettem magam és fotózhattam. Ebédeltünk is, ha már ott voltunk. A Nokedli evett grill csirkecombot, egy egészet képes volt bepusztítani, krumplipürét és egy kis répát. Mindezt leöblítette jó amerikai szokás szerint „sweet tea”-vel, ami nagyjából erősen cukrozott teát jelent. Ebből sokat nem kap, vigyázunk az alakra és a fogakra is, de egyszer-egyszer belefér. Amúgy mindig vizet iszik csak. Ebéd után bepróbálkoztunk az alvással is, nem sok szerencsével járt az ügy, legalábbis Emma részéről, az apja viszont bevágta a szunyát rendesen.

Voltunk könyvesboltban is, vettünk Emmának 4 könyvet, egy sorozat részei. Egy Süti nevű kiskutya kalandjairól szólnak a történetek, aranyosak nagyon. Nekem rendeltünk egy babás könyvet az Amazonról, mert a könyvesboltban drágább volt. Mindig azt csináljuk, hogy beszkenneljük a telefonnal a kódot és megnézzük, hogy mennyibe kerül az Amazonon, persze általában mindig olcsóbb ott, így megrendeljük egy gombnyomásra. Hát igen, a technika. 🙂

Estére jól elfáradt a Prüccsenet, meg mi is, de még hátra van az X faktor nézése. (Ha megint szar lesz, jövök blogot írni. )  🙂

Képek és talán egy videó is csatolódik, ha nem bénázom el. 🙂

Azért azt hozzá kell tenni, hogy a teljesen feleslegesen megvásárolt babakocsit én azóta sem tolhatom akkor, amikor Zolival közösen megyünk valahova. Hmm.. lehet el kéne menni még egy fotozásra, hátha akkor rendelünk még egy babakocsit, igaz akkor is csak egy Emmának van, akit tolni lehet. Kell egy kistesó, én is tologatni akarok! (Apa meg kelhet éjjel 3 óránként, rohangálhat lefele a lépcsőn, ringathatja a 4. mókuskát, meg egyéb nyalánkságok)   🙂

A fényképekről annyit, hogy tiszta gáz a fejem, meg úgy az egész. Zoli legalább egy jóképű paraszt földművesnek néz ki, aki hajnalban megejtette a heti egyszeri dézsában fürdését és ünneplő ruhát húzott a vasárnapi templom előtt. Emma meg egyszerűen szép. Na de én… sebaj, egy babakocsit megért, csak legalább ne mutogatnánk a képeket. 🙂

Én továbbra is maradok a fényképező másik oldalán, az a nekem való hely. 🙂

A babakocsi, amit én még nem tolhattam eleget. 🙂

Nos, így nézhettünk volna ki amikor a Delorien-nel megérkezünk mi is vadnyugatra, mint ahogy a Vissza a Jövőbe McFly-ja, 1887-ben. Vagy mikor.

A képeket a Sam klubja nevű nagyáruházban csináltattuk, ahol Emmát lényegében a bevásárlókocsiban kellett átöltöztetni. A nagyszájú amerikai fényképész meg olyan hangosan beszélt hogy Emma sírva fakadt. Ezen már a buborék fújás sem segített.

A másik nőnemű egyed viszonylag jobb kedvű volt, mivel aznap rendelhette meg a harmadik – egyben teljesen felesleges – babakocsinkat, ami karácsonyra volt amúgy megbeszélve. Viszont a fényképezés délutánján Niki kerek perec kijelentette, hogy nem jön el a fényképészhez. A babakocsi rendeléssel lehetett csak megvesztegetni. Egyből mindent megígért! Egész délután madarat lehetett vele fogatni, még másnap is tartott a hatása!

Szóval jöjjenek a képek amiért egy babakocsival fizettem.

Zoli

Heleni kis kiruccanásunk második felvonása következik, immáron otthonról.

Szóval egy kis történet. Helen egy (ál) osztrák falucska fent a hegyekben, tőlünk kb. másfél óra intenzív autókázásra.  Az 1960-as években az ottaniak úgy döntöttek, hogy mindent átalakítanak osztrákosra, ami nem is sikerült olyan rosszul, de azért igazi wiener schnitzelt, azaz lapos husit (én így hívom) nem találni, bár lehet az volt a baj, hogy mi sertésből szeretjük, de azért a párolt vöröskáposztájuk nem volt rossz. Két helyen is ettem, az elsőbe annyi ecet volt, hogy azt hittem tüzet hányok, de a második igazán kellemes élmény volt.  A „magyar gulyás”-t nem mertem meg kóstolni, mert Zoli bevallása szerint paradicsomlé az egész. Viszont vettünk két Kinder tojást is, örültem is neki rendesen, meg igazi német zacsis betűtészta levessel is gazdagodtunk. A fene sem gondolta, hogy egyszer így fogok örülni egy zacsis levesnek. 🙂

Felmásztunk az egyik vízeséshez is, nevezetesen az Anna Ruby vízeséshez.

A polgárháború után egy Nichols tábornoknak nevezett csóka földet vásárolt ezen a területen. Miután meghalt a felesége és két csecsemő fia, a tábornok sokat túrázgatott lóháton a vidéken, amikor is rábukkant a vízesésre. Aztán a még egyetlen, életben maradt lányáról nevezte el, akit Anna Ruby-nak hívtak. Valójában már 50 évvel Nichols előtt is tudtak a vízesésről, de azért így jobban hangzik a dolog. Zolival azon tanakodtunk, hogy miért nem a feleségéről adta a nevet, vagy a fiairól, de végül is tök mindegy, lehet nekik nem volt ilyen hangzatos nevük.

A házikóról. A lak, amit béreltünk igazán otthonos volt. Az első nap szórakoztunk a gáz működésű kandallóval. (Én mindig is szerettem a kandallónkat, ugye nekünk is van kettő, de ott, abban a helyzetben kicsit elment tőle a kedvem. )

A történet az, hogy bazira gáz szag volt a nappali részben, ahol a kandalló is volt…

Emma kiságyát a nappaliba tettük, mert a hálóból nyilt a terasz, ahol a jakuzzi volt, és hát ha Emma ott van, akkor tutira nem tudunk kimenni az ajtón éjjel. Na de a gáz szag miatt át telepítettük Emmát a hálóba. ( A Nokedli már aludt az ágyban…) Zoli megnézte a kandallót és végül el tudta zárni, így nagy volt az öröm, na de hoppá, Emmát vissza kell lakoltatni a nappaliba. De végül is sikeresen vissza tudtuk rakni úgy, hogy ne ébredjen fel. Aztáááááááááááááááááán, de csak is aztááááááááááááááááááán végre beülhettünk kettesben a jakuzziba. Meleg, bugyogó víz, hangulatvilágítás, holdfény, jéghideg kóla….hmmmmmm. Hát el tudnám viselni minden héten ezt. 🙂

Mindenesetre nappal Emma is jött velünk pancsolni, volt neki is úszógumija is, ami a képeken is látszik és nagyon de nagyon tetszett neki.

Egyáltalán nem zavarta, hogy idegen helyen van, csak legyen sok cucc, amit le lehet rámolni. 🙂

Életében először megevett egy mekis csízburgert is, ízlett neki. 🙂  Persze ilyet nem kap sokat, visszaállunk a Big Mac-re. 🙂 Na jó, csak vicceltem.

Szóval összességében nagyon jó volt, nem bántam, hogy nem Floridába mentünk, az sokkal messzebb is lett volna, meg ilyenkor már nem élvezhető a tenger sem úgy, mint amikor melegebb van.

Még két nap pihi, aztán Zoli megint dolgozik ezerrel, utána legközelebb karácsonykor lesz hosszabb szabija, addig hajtás.

Én továbbra is járok még pár hétig gyógytornára, ha szerencsém van utána már talán nem rokkanok le majd a spinning biciklin sem. 🙂

Ennyi volt a tudósítás, újabb képeink következnek. 🙂

(Aztán majd lesznek videjók is idővel)   🙂

Pusszanat.