Archive for február, 2012


Ez lemaradt. 🙂

 

Tegnap 25 fok volt nálunk, amit ki is használtunk. Kimentünk kicsit labdázni, délután meg apa kivitte Emmát a közeli játszótérre kicsit nokedlizálni, mert az néha ráfér a mókusegyedre.

Ezenkívül főzés közben kunyizott a Drága egy kis pohár tejfelt is, amit le kellett fényképezni, mert akkora lelkesedéssel ette, hogy ezt meg kell mutatni majd neki, ha kicsit nagyobb lesz. 🙂

 

 

 

Emma és Zoli

Az úgy történt, hogy múlt hét csütörtök délután elmentünk a játékboltba Emmának vadászni pár új játékot. Csak pár kis autóval lett Emmus gazdagabb, de már az is valami, mert a két kezében egyszerre csak legfeljebb 4 autót tud felhalmozni, még mindig marad pár, hogy a kis barátja is játszhasson valamivel. Ugyebár egyszerre nem tud minden elvenni előle. 🙂

Na de a lényeg, hogy mondtam Zolinak, hogy nem ártana hazamennünk, hiába élvezi Emma annyira azt, hogy leszedhet mindent a polcról, nekem valahogy rossz érzéseim voltak a gyomromat illetőleg. Épphogy hazaértünk, az ajtóban rámjött a hányás, persze akkor még nem tudtam, hogy ez nem csak holmi terhességi reggeli rosszullét (este 6-kor…).

Az éjszaka jött a rémálom, Emma is elkezdett hányni, na meg én is, de elég rendesen. Szerencsére a kis Prücsök úgy a 7. menet után abbahagyta és békésen szunyókált reggelig, de nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém. Elég szívós vírus lehetett, mert még másnap este is hánytam, amikor is Zoli meghozta a hányás elleni ideg blokkoló gyógyszert, amit a nődoki írt fel, na az végre segített abbahagyni. Huh, nehéz menet volt. Akkor kicsit furán néztem, amikor a feljött cucc neon zöld színben pompázott. Wow! Hogy mik nincsenek odabent! Ja, kis zöld tál, hát a klotyó általában túl messze volt, így kaptam egy pofás zöld tálacskát, hát nagy szükség volt rá! 🙂

Na de ma hétfő van, krumplidiétára fel! Tegnap voltam oly bátor és jóízűen nekiálltam enni, na bárcsak ne tettem volna, elég rosszul jött ki a dolog, mondjuk úgy. De ma maradok a főtt, sós burgonyánál.

Szegény Petike, remélem vele minden oké és nem nagyon sínylette meg ezt a dögrovást, meg a két napig nem evést, de azért talán akadtak itt-ott tartalékok. 🙂

Bár az tény, hogy amióta Peti van, azóta én csak fogyok. Ez a dolog sem tett jót. Na de nem aggódom, lesz itt még súly bőven. 🙂

Amúgy azt még le kell írnom, hogy ZOLI EGY HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐS!!!!!

Szegényre rászakadt Emma is meg én is, tesz-vesz folyamatosan, főz, takarít, Emmát nagyon szépen ellátja, kimossa a hányásos lepedőt, macikat, egyebeket, megoldja az étkeztetését, megfürdeti, altatja és eközben még az én nyavajáimmal is képes foglalkozni, pl, hogy legyen mindig friss citromos víz és főtt krumpli utánpótlásom. 🙂 Hát nem egy hőőős??? Imááááádom!!!!

Voltunk ma nődokinál, vittük Emmát is kistesó-lesőbe. A doki csodálkozott is, hogy Emma már mekkora. Hát igen, szalad az idő, na meg hozzá kell tenni, hogy Emma a korához képest eléggé meg van nyúlva. 🙂

A 2. számú Nokedli példány nagyon jól van, fickándozott, szép nagy, 4 nappal nagyobbnak tűnt a koránál, ami pont ma 11 hét. Döbbenet amúgy, hogy 11 hetesen milyen kis fejlett a baba, kis fülecske, szép száj, ujjacskák, dobogó szivecske, lábikák és ekkor mindig eszembe jut, hogy 12. hetes korig lehet abortuszt végezni, kiskorúakon még talán több is, talán 18. hét. Azért ez durva. Persze nem ítélek el senkit, aki ezt választja, mindenkinek a saját döntése, csak olyan szomorú, hogy sok, kis fülecskével, ujjacskákkal és persze érzőidegekkel rendelkező kis babát ölnek meg naponta. Inkább adnák örökbe, hisz olyan sok család vár arra, hogy örökbe fogadhasson egyet. Tudom, bizonyára én vagyok túl érzelgős, de nekem a terhesség előtt is ez volt a véleményem. Nem ölök meg más embert sem, a saját testemben kuporodó kis ártatlant hogy lennék képes? Sehogy.  Pukkk. Tum.    (Én már csak így mondom, Zoli mindig meg is jegyzi.)

Na de vissza térve az eredeti témához…

Ketteske 85%-ban kisfiú, de amúgy szerintem az a nagy valami a lába között már nem fog eltűnni. 🙂 De persze 11 hetesen nem lehet 100%-ban tutira mondani a dolgot. De bízok a dokiban, meg a legjobb ultrahangban is, ami manapság használatos, na meg a szememnek is hiszek, hisz én is láttam az a valamit ott a lábikák között. 🙂

A tarkóredője szép vékony, ha vastag lenne, akkor az utalhat Down szindrómára, ezért fontos mérni.

A 16. héttől még mindig áll a beígért heti progeszteron szuri adag, amit a popó izomzatába adnak be, es elvileg baromi fájdalmas, már utána olvastam. Nem lenne egyszerűbb bogyóban beszedni??? Vagy van krém is, ha jól tudom, az nem lenne jó? Na jó, nem félek, csak mostanában már annyi szurival böktek meg, hogy kicsit sok már a böködésből. No, de ha segít bent tartani Öcsit, akkor ám legyen.

Ja, amúgy jó lett a rákszűrés is, ami fontos, hogy jó legyen, mert nem lenne jó, ha megint rákosodni kezdene ott a dolog, de itt talán nem olyan barmok nézik a leleteket, mint a dunaújvárosi patológián…  Közben kivizsgáltak a létező összes nemi betegségre is, negatív vér miatti antitestekre is, szóval tuti minden. Már csak Petinek kell bent maradnia jó sokáig. 🙂

Szóval ez történt a mai nap. 🙂

Rakok fel képeket is.

Pusszanat!

Nos, hát megkaptam a magamét, hogy miért nincs semmi új itten, nosza, írok is egyet gyorsan, amíg 1. számú Nokedli egyed méltóztatik aludni.

Igazság szerint ilyenkor én is le szoktam dőlni az ágyikóba, mert a 2. számú Nokedli példány förtelmesen ki tudja meríteni a készleteimet. Este ugyan ez a helyzet. Alig várom már, hogy Emma ágyba tuszkolódjon, én is azon nyomban bevetem magam a pihe-puha paplan közé. Ez van. Aztán álmodok szépeket, de leginkább rémálmaim vannak. Mindenféle.

Van, amikor a Hold csapódik bele a földbe, ami amúgy tök jó látvány, mert legalább nem kell távcső, hogy szépen lehessen látni, van olyan álmom is, amikor szörnyek kergetnek, van, amikor lezuhan a repülő, amin ülök, megesik, hogy elrabolnak, de szorultam már be alagútba is. Van, amikor már én sem hiszem el álmomban, hogy képes vagyok akkora baromságot összehordani a tudatalattimból, mint pl azt, hogy egy másik családban élek, nem a Zoli a férjem és Emma sem  a lányom. Na ez már azért nekem is sok. De ekkor szerencsére felébredek, mert ugye óránként járok a mellékhelyiségre, szóval megnézem Zolit, aki csendesen horkolászik mellettem, miközben édesen szorongatja a takarót, mindezt úgy, hogy közben ő maga nincs betakarva. Vetek egy pillantást is a babamonitorra is, majd fél perc múlva megint alszom. És persze megint álmodok…

Olvastam, hogy terhesen gyakoriak az ilyen dolgok, remélem elmúlik majd, mint a hányás is reggelente.

Kistesó jól van, legalábbis azt hiszem. Csütörtökön megyünk dokihoz orrcsont és tarkóredő mérésre.

Emma is jól van, egyre okosabb, szebb, nem is csoda. Az apja (meg az anyja) lánya. 🙂

Szóval amúgy jól vagyunk. Most az a helyzet, hogy úgy tűnik mégsem mi megyünk haza, rájöttem, hogy most nem ideális a repkedés, hanem lehet Zoli apuja és az én anyum jönnek ki hozzánk. Veszélyeztetve jobb nem szárnyalni, meg talán így lenne egy kis segítségünk nekünk is a két kölökkel.

Szóval ennyi. Túl álmos vagyok a rendes posztoláshoz. 🙂

Képeket rakok fel egy picit később.

Pusszanat