Archive for november, 2012


Elvoltunk szórakozni. Vagyis Emmát fárasztani. Meg a Mamát. 🙂 Én közben készítettem pár képet is, tessék, íme a végeredmény.

 

Azaz kimentünk a játszótérre abban a hiszemben, hogy a sok amerikai mint otthon süti a pulykát, aminek köztudottan elég sok idő kell, így játszóterezni már senkinek nincs ideje…  Ami nem volt igaz, tele volt a játszótér… Szerintem azok ott mind úgy hozatták valahonnan estére a betevő pulykájukat. 🙂 Sebaj, mi jót szórakoztunk és habár szárnyas nem is volt, de egy nagy fazék töltött kápi ott virított a mi tányérunkon is, hálaadástól teljesen függetlenül. Aztán fél óra múlva kinyitnak a boltok és megkezdődik idén is a Black Friday, ami annyit tesz, hogy elárasztják az emberek a boltokat, mert mindenhol leárazás van. Sokan már egy napja ott ülnek a bolt előtt, várva hogy éjfélkor bemehessenek. Személy szerint én inkább aludni megyek, csak ide rakok pár képet.

 

Az úgy történt, hogy a mai nap serénykedtünk Emmával és a Mamával a kertben. Összeszedtük a faleveleket és bezacskóztuk őket, mert holnap viszik el a kerti hulladék típusú szemetet. Ki is akartuk vinni a hátsó kapun át előre, a ház elé, ahova a szemeteket kell rakni. El is indultunk a Mamával két zsák kiséretében, ekkor a nagy hirtelen semmiből előkerültek a szomszéd (kibaszott, tetves, rohadék) boxer kutyái, nevezetesen kettő és nekünk estek. 20 centire vicsorogtak, miközben mi oda dermedtünk. Nagy nehezen a (faszkalap) szomszéd végre visszahívta őket, ami persze nem ment könnyen de azért bementek a házba. Hozzá kell tennem, eközben Emma ott gubbasztott a kertkapunál, tőlünk úgy 15 méterre. Mivel a kertkapunk befele van, gondoltam ott nem eshet baja, nem az út fele ment. Az volt a szerencséje, hogy ott maradt lapulva, mert ha őt is meglátják a kutyák, akkor neki biztosan neki estek volna, de akkor Emmát szétmarták volna, mivel kisebb a kutyáknál. Szóval végül is megúsztuk, hogy kutyakaja legyen belőlünk.

Egyszer régebben, amikor még nem volt kerítés és Emma még babakocsiban üldögélős méretekkel rendelkezett, egy kutya olyan gyorsan rontott ránk, Emmára és rám, hogy az volt a szerencse, hogy az ajtón én mentem be előbb, majd a bazi nagy babakocsit rántottam be, mert addigra a kutya ideért és beleharapott a babakocsiba, ha én vagyok hátul, akkor megesz.

Ezentúl az tuti, hogy a bors pisztollyal megyek ki, lényegében bárhova. Már elegem van ezekből a szomszédokból. Elegem van ebből a házból is, mert hiába van kerítés, a kerítés nem teljes, a tó felől van egy rész, ahol be tudnak jönni a kutyák. Múltkor a Mama és Emma voltak odakint a hátsó kertben, ahol az ember azt hiszi, hogy talán ott nem eszik meg, erre azt látjuk, hogy ront be két igen csak ronda kinézetű kóbor kutya a kertbe… Hát volt ám rohanás… Szerencse, hogy akkor sem lett semmi baj. De ez igy már bazira aggasztó, mert tuti, hogy nem lesz egyszer ekkora szerencsénk… Legszívesebben elköltöznék valami nem kertes házba, mondjuk a belváros egy jó magas épületébe mondjuk a 30. emeletre. Oké, nekem egy rohadt panel is megtenné, csak ne kelljen már rettegni, ha épp ki akarok menni az autóig, ami nem a garázsban áll, hanem a ház előtt, mert sosem lehet tudni, hogy mikor milyen kutya akar megenni.

Szóval tele van a tököm. Hát bocs a csúnyácska írásért, de már unom, hogy folyamatosan kutyakajának néznek.

Más újság nincs, vagyis talán jobb ha nem írok semmit.

Pussz.

 

 

Ezért gondoltam kattintok Róla pár képet. Írni még mindig nincs időm…

 

 

 

 

Nos, időm az nem nagyon van, vagyis semmi nincs, most is épp a klotyóról sunyi-netezek. Mostanában ez már csak így megy nálunk. 🙂 Izé,  nemes céltől vezérelve a mamára hagytam a két gyereket, ( A képfeltöltés a nemes cél…) ha meg már amúgy is szólít a természet, vagy ha más nem, egy sárgára festett mellékhelyiség, akkor gondoltam magamban, akár hasznosan is telhet a trónon töltött idő.

Avagy képek következnek:

No, úgy látom, hogy még novemberben nem történt bejegyzés, bár ahogy látom októberben sem volt sok… Hát ez van. 2 lukró mellett luxus az internetezgetés.

Mi jól vagyunk. Petike egyre nagyobb kópé, cukorfalat, aki imádja zabálni a kis kezét, tud hangosan kacagni és imád mosolyogni. Annyira hálás, amikor valaki beszélget vele, egyből tejbetök lesz tőle. Ha azt mondjuk neki, hogy mondja azt, hogy Gúúúú, akkor ő egyből elkezd gúúúúúzni. 🙂 Imádja tapogatni a hintáján levő állatokat, velük is beszélget. Hát az evés dolog nem egyszerű, de talán már nem annyira rossz. Már nem sír egész nap megvigaszthatatlanul, de azért van, hogy visszahányja a tejterméket, na akkor van sírás. Tápot is cseréltünk, ez most eddig a legjobb, pedig ez nem is a méregdrága fajta. (Azt is kihányta) Szóval növöget a Drága.

Emma is nagy show mókuska lett. Imád énekelni, táncolni, illegeti-billegeti magát, be sem áll a szája, mindent utánunk mond. Rengeteg energiája van, amit nem egyszerű levezetnie. Ma ugrálni voltunk a majmos játszóházban, ha minden jól megy, holnap is megyünk. Megy a hiszti időszak is ezerrel, de hát ez ilyen korszak. Szeret ollóval vagdosni, ragasztani, gyurmázni, imád minden kreatívosdit.

A mama még bírja a kiképzést, szegény még nem sokat látott Amerikából, de reméljük sikerül eljutni vele is pár helyre, ha már itt van.

No van pár vidink, aztán be is fejezem mert csucsuzni kell.

Cuppanat.