Archive for július 2nd, 2012


 

Amíg én itthon klotyót látogattam szorgalmasan, Ded elvitte Emmát kicsit nokedlizálódni a könyvesboltba.

 

 

Nos, hát úgy tűnik, hogy a légkondi-helyzet kezd megoldódni. Ma voltak csöveket takarítani, meg Zoli egész nap szőnyeget tisztított a kölcsönzőből bérelt profi géppel, így most egész kellemes levegő van. Igaz a szőnyeg eléggé vizes a lábunk alatt, de majd megszárad holnapra. Még maradt pár hely, amit ki kell tisztítani, pl. Emma szobája, újból a vendégszoba, meg a gardrób, ezekkel mind végezni kell holnap délig, plusz, ha még belefér, akkor a lenti kis szőnyegeket is ki akarja Zoli takarítani.

A torkunk még mindig rosszalkodik. Emma orrát folyamatosan szívni kell, ma szegénynek eleredt az orra vére is, persze Zoli szokás szerint pánikba fogott, meg engem szapult, hogy miért szívom az orrát a gyereknek, hát mééé nem hagyom abba. Oké, ezentúl hagyom a taknyában öklendezni, ha az jobb. (Bár kétlem, hogy jobb lenne, de Zoli nem birja, ha Emma sír. Mert hogy ez kínzás. Szerintem inkább ez, mint egy fül, vagy arcüreg gyulladás. Hozzá kell tennem, Emma bármit képes elérni az apjánál egy kis bőgéssel, nálam tudja, hogy ez nem hatásos.) Szóval orr még dugulva, van egy kis köhögés, de ezért jobb.

Ami viszont nem jó, hogy voltunk vasárnap Ikeában. Persze ez még nem ad okot semmi rosszra, főleg, hogy szeretjük az ottani kaját. Jó kis húsgombócok. Én nem ettem, mert éreztem, már reggel is, hogy valami nem okés, mondtam is a Ház Urának, hogy tán nekem nem kellene sehova se mennem, de végül is rávettem magam. Naja, Zoliék kényelmesen megebédeltek, Emma bekakkantott, peluscsere, na és ott kezdődtek a bajok… Olyan hasmenés kapott el, hogy nem tudtam kiszabadulni a klotyóból. Lényegében vasárnap óta folyik, aminek valójában baromira nem kellene folyósnak lennie. Tegnap ettem is kis főtt krumplit meg reszelt almát, hát nem kell mondani, elég hamar viszont láttam őket cseppfolyós állagban. Ma egy kis rizst ettem répával meg főtt krumplit megint, hát még egyelőre lekopogom valahol tekereg odabent. (Bár ha jól sejtem, már nem sokáig…) Igazából nem tudom, mi lehet, nem fertőző, mert csak én vagyok ilyen göthös, valami terhességi hormon mizéria, vagy valamit nem bír a belem, a fene tudja, vagy valami egyéb bélprobléma. Mindenesetre iszom az elektrolitos italt, nehogy kiszáradjak, mert az veszélyes lehet Petire nézve és reménykedem, hogy lassan elmúlik ez a nyavaja, mert ez már a 3. nap volt. Csütörtökön amúgy is megyünk dokihoz, de addigra el kell múlnia! Mert már unom. Amúgy a doki sem mond mást itt. Igyak, nehogy kiszáradjak, meg BRAT diéta (banán, rizs, almaszósz és pirítós), ha száradás veszély van, akkor kórház, ha sok a keményedés, kórház. Ennyi.

Aztán jön végre a szabi is, mert most lesz július 4.-e. Csütörtökre és péntekre meg vett ki Zoli szabit. Igazából van egy csomó dolgunk, rendezkedünk, szobát alakítunk, takarítgatunk, ilyenek.

Szóval így állunk. Kicsit nyűgösen, fáradtan, pocakosan, orrfolyósan, hasmarsosan…

Képeket igérem hamarosan biggyesztek!

Pusszanat!