Nos, hát megkaptam a magamét, hogy miért nincs semmi új itten, nosza, írok is egyet gyorsan, amíg 1. számú Nokedli egyed méltóztatik aludni.
Igazság szerint ilyenkor én is le szoktam dőlni az ágyikóba, mert a 2. számú Nokedli példány förtelmesen ki tudja meríteni a készleteimet. Este ugyan ez a helyzet. Alig várom már, hogy Emma ágyba tuszkolódjon, én is azon nyomban bevetem magam a pihe-puha paplan közé. Ez van. Aztán álmodok szépeket, de leginkább rémálmaim vannak. Mindenféle.
Van, amikor a Hold csapódik bele a földbe, ami amúgy tök jó látvány, mert legalább nem kell távcső, hogy szépen lehessen látni, van olyan álmom is, amikor szörnyek kergetnek, van, amikor lezuhan a repülő, amin ülök, megesik, hogy elrabolnak, de szorultam már be alagútba is. Van, amikor már én sem hiszem el álmomban, hogy képes vagyok akkora baromságot összehordani a tudatalattimból, mint pl azt, hogy egy másik családban élek, nem a Zoli a férjem és Emma sem a lányom. Na ez már azért nekem is sok. De ekkor szerencsére felébredek, mert ugye óránként járok a mellékhelyiségre, szóval megnézem Zolit, aki csendesen horkolászik mellettem, miközben édesen szorongatja a takarót, mindezt úgy, hogy közben ő maga nincs betakarva. Vetek egy pillantást is a babamonitorra is, majd fél perc múlva megint alszom. És persze megint álmodok…
Olvastam, hogy terhesen gyakoriak az ilyen dolgok, remélem elmúlik majd, mint a hányás is reggelente.
Kistesó jól van, legalábbis azt hiszem. Csütörtökön megyünk dokihoz orrcsont és tarkóredő mérésre.
Emma is jól van, egyre okosabb, szebb, nem is csoda. Az apja (meg az anyja) lánya. 🙂
Szóval amúgy jól vagyunk. Most az a helyzet, hogy úgy tűnik mégsem mi megyünk haza, rájöttem, hogy most nem ideális a repkedés, hanem lehet Zoli apuja és az én anyum jönnek ki hozzánk. Veszélyeztetve jobb nem szárnyalni, meg talán így lenne egy kis segítségünk nekünk is a két kölökkel.
Szóval ennyi. Túl álmos vagyok a rendes posztoláshoz. 🙂
Képeket rakok fel egy picit később.
Pusszanat
