A Daily Mogyoró

Tegnap megint belázasodott estére, vagyis éjjelre Emma.  Semmi egyéb baja nincs, csak hogy elég magas láza van, amint megy ki a gyógyszer, lázasodik is újból. Egy hete, vagy hogy, akkor is ez volt. Enni eszik, jó a kedve, egész nap vihorászik, persze látszik rajta  az éjjeli lázcsillapításos tortúra. Jönnek a fogai. Passz, hogy lehet-e ettől a láz, vagy sem. Mondanak mindenfélét. Van, aki azt állítja, hogy a fogzás nem okoz lázat, van, aki azt mondja, hogy igen, lehet lázas. Ki érti ezt?

Maci és Apa.

Ebben a kettőben az a közös, hogy Emma valamiért mindkettőjükhöz ellenállhatatlan ragaszkodást mutat az utóbbi hetekben. Persze eddig is ragaszkodott, de ha meglátja az apját, akkor utána belelapul a nyakába és le sem lehet vakarni. Ha Zoli elengedi, a gyerek rajta marad, annyira kapaszkodik. A Macihoz is annyira ragaszkodik, hogy lassan már fürdéshez sem lehet eltávolítani a kezéből. Mindenhova viszi magával. Még a boltba is jön a maci. Maci nélkül nincs élet.

Viszont az a baj, hogy csak egy, azaz 1 darab kék macink van. Kellene még egy. Van egy rózsaszín is, na de a kék az igazi, viszont ha elhagyjuk, akkor szerintem összedől a világ. Rakok fel a maciról képet, szóval ha valaki látja ezt a macit, kék színben, akkor vegyen már egyet Emmának. A jobb sarkára a macinak az van hímezve, hogy FUPA. Természetesen az anyagiakat megtérítjük. Szóval macikutatásra fel, Kedves Otthoniak!  🙂

Macis kép jön!

Voltunk játszótéren. Vagyis persze többször is voltunk, csak egyszer véletlenül a kezembe akadt a telefon, aztán csináltam egy gyors vidit, amin Emma látható hintázás közben. Na jó, egyszer a csúszdán is lecsúszott. 🙂

Ma is voltunk kint délelőtt, igaz csak Emma meg én, így videó nem készült. Az itteni anyukák meg kell mondanom, teljesen felelőtlenek. le vagyok döbbenve. A többségük fiatal 18 max 25 éves, itt ez a divat, mármint korán hancúrozni egyet a suttyó bézbólozó sráccal, aki utána lelép, ott hagyva a lányt a gyerekkel, na de nem is ez a lényeg, hanem hogy vígan cseverésznek egymással a játszótéren, közben a gyerek már 200 méterre van, kint a parkolóban, a kocsik között. Nem lepődnék meg, ha ezeket a gyerekeket egyszer valaki elrabolná, vagy elütné egy autó, vagy csak simán elveszne. Aztán jön a nagy sipákolás, hogy jaj, hol a gyerek, ahelyett, hogy figyelt volna jobban. Én egy pillanatra sem, tényleg egy pillanatra sem veszem le a szemem Emmáról, és nem hiszem, hogy én vagyok túl aggódós. Na de mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, csak azért sajnálnám, ha valami bajuk lenne a felelőtlen anyukák gyerekeinek, mert szegények nem tehetnek semmiről, ők csak gyerekek, a felelősség a szülőké (lenne). Persze vannak anyukák, akik tényleg figyelnek a gyerekekre, nem mondom, csak már nem ez volt az első eset, amikor ilyennel találkoztam. Valójában nagyon sok ilyen esetet láttam már.

Más.

Holnap megint jön délután a nővérke beadni az esedékes szurit, ma kitakarítottam kicsit, mert tuti, hogy holnap a szuri után felállni sem fogok tudni, így a holnapi délután kilőve.

Baci.

Na ja, közben kaptam egy kellemes kis hugyuti fertőzést is, bánat tudja hogy, mindenesetre szedem lelkesen az antibiotikumot, úgy tűnik hatékony, mert tegnap éjjel csak 2x kellett meglátogatni a mellékhelyiséget a 3o helyett. Azért nem mindegy.

Hm. Nos, más nem jut eszembe így hirtelen, így most bebiggyesztem a vidit. 🙂

Nos, voltunk a március 15.-i ünnepségen, amire Emmust kicsit kicsíptük, legalábbis nem a kertészkedéshez használt naciját húztuk rá, hanem egy kis tavaszi ruhácskát. Nagyon csini volt. Az ünnepség szép volt, kár, hogy sokat nem láttam belőle, mert a Nokedli úgy gondolta, hogy már pedig őkismókusságát nem nagyon érdekli, hogy mit mondanak, így mi sunyiban (már amennyire egy torkaszakadtából síró gyerekkel lehet) kiosontunk a teremből és csak a kajaosztásra mentünk vissza. Na az viszont már bejött neki. A kedvence a Kati néni általá készített csirkepaprikás nokedlivel. Hát igen, a Nokedlinek nokedli való. 🙂 Az evés után Zoli összrakta a hangosításhoz használt berendezést és bepakolta az autóba, még beszélgettünk kicsit a barátokkal, majd Gábor bácsi hazavitele után mi is hazaindultunk. Emmát nem sokáig kellett altatni. 🙂

Tegnap előtt belázasodott Emmus, alig tudtuk neki levinni a lázát, volt itt hűtőfürdő éjjel 2-kor, két féle gyógyszer adagolás, nagy sírások, Zoli általi bepánikolás, stb… Másnap is volt kis láz, de legalább jobb éjszakánk volt. Ma a kis Drága elég fáradt volt, már délbe bevágta a szunyát, pedig 2-kor szokott elaludni. Most is már alszik, pedig nem szokott ilyenkor. Talán holnapra már tényleg rendben lesz.

Szuri. Khm. Ma megkaptam a 20 darabból álló kollekció első darabját, azaz egy bazi nagy adag progeszteron szurit a hátsó felembe. Hát baromira nem volt kellemes. Azóta is fáj, mint a fene. Na de azt mondják, ez talán segít abban, hogy Peti ne legyen koraszülött, vagyis legalábbis ne nagyon. Azt is mondják, hogy ha az első baba koraszülött volt, akkor a második baba is nagy eséllyel lehet az. Az meg nem jó. Ezért kell a szuri. Remélem tényleg fog hatni. A nővér, aki házhoz jön, nagyon kedves volt, Emma sem kapott frászt tőle, ami ebben a korban nagy dolog, mert elég sokszor tök ki rajta, főleg ha belépnek a személyes kis terébe. Na de szóval még 19 hét szuriadag. Jippi!

Képek jönnek.

Voltunk csütörtökön nődokinál. Minden rendben, igaz hányinger még mindig van, a gyomorégés meg csak rosszabb lesz, de azért minden okés. A genetikai vérvétel eredményei is jók lettek. A doki felajánlotta, hogy ránéz a babára, hogy akkor hány százalékban is fiú és most már teljes bizonyossággal mondható, hogy Peti az Peti marad. 🙂 A bizonyítékról rakok fel képet.

Jövő héttől elvileg jönni fog hetente egy nővérke, hogy beadja a progeszteron szurit a koraszülés miatt. Legközelebb 4 hét múlva kell mennünk, akkor lesz egy hosszú UH, ahol megnézik majd mindenét a kis Drágának.

Szóval most már bátran lehet kék ruhákat venni. 🙂

Velünk amúgy minden okés, itt tavasz van, néha már majdnem nyár, a kertet is összerámoltuk, meg trágyáztunk is, a héten volt Emma kisasztal és kisszék szerelés is, Emma nagy örömére. Volt itt a kis barátja is a szomszédból játszani és mi is voltunk náluk. Apja és lánya voltak játszótéren is. Ilyenek történtek nagy vonalakban.

Most bebiggyesztem a képet a bizonyítékról!

Pusszanat!

Ez lemaradt. 🙂

Tegnap 25 fok volt nálunk, amit ki is használtunk. Kimentünk kicsit labdázni, délután meg apa kivitte Emmát a közeli játszótérre kicsit nokedlizálni, mert az néha ráfér a mókusegyedre.

Ezenkívül főzés közben kunyizott a Drága egy kis pohár tejfelt is, amit le kellett fényképezni, mert akkora lelkesedéssel ette, hogy ezt meg kell mutatni majd neki, ha kicsit nagyobb lesz. 🙂

Az úgy történt, hogy múlt hét csütörtök délután elmentünk a játékboltba Emmának vadászni pár új játékot. Csak pár kis autóval lett Emmus gazdagabb, de már az is valami, mert a két kezében egyszerre csak legfeljebb 4 autót tud felhalmozni, még mindig marad pár, hogy a kis barátja is játszhasson valamivel. Ugyebár egyszerre nem tud minden elvenni előle. 🙂

Na de a lényeg, hogy mondtam Zolinak, hogy nem ártana hazamennünk, hiába élvezi Emma annyira azt, hogy leszedhet mindent a polcról, nekem valahogy rossz érzéseim voltak a gyomromat illetőleg. Épphogy hazaértünk, az ajtóban rámjött a hányás, persze akkor még nem tudtam, hogy ez nem csak holmi terhességi reggeli rosszullét (este 6-kor…).

Az éjszaka jött a rémálom, Emma is elkezdett hányni, na meg én is, de elég rendesen. Szerencsére a kis Prücsök úgy a 7. menet után abbahagyta és békésen szunyókált reggelig, de nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém. Elég szívós vírus lehetett, mert még másnap este is hánytam, amikor is Zoli meghozta a hányás elleni ideg blokkoló gyógyszert, amit a nődoki írt fel, na az végre segített abbahagyni. Huh, nehéz menet volt. Akkor kicsit furán néztem, amikor a feljött cucc neon zöld színben pompázott. Wow! Hogy mik nincsenek odabent! Ja, kis zöld tál, hát a klotyó általában túl messze volt, így kaptam egy pofás zöld tálacskát, hát nagy szükség volt rá! 🙂

Na de ma hétfő van, krumplidiétára fel! Tegnap voltam oly bátor és jóízűen nekiálltam enni, na bárcsak ne tettem volna, elég rosszul jött ki a dolog, mondjuk úgy. De ma maradok a főtt, sós burgonyánál.

Szegény Petike, remélem vele minden oké és nem nagyon sínylette meg ezt a dögrovást, meg a két napig nem evést, de azért talán akadtak itt-ott tartalékok. 🙂

Bár az tény, hogy amióta Peti van, azóta én csak fogyok. Ez a dolog sem tett jót. Na de nem aggódom, lesz itt még súly bőven. 🙂

Amúgy azt még le kell írnom, hogy ZOLI EGY HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐS!!!!!

Szegényre rászakadt Emma is meg én is, tesz-vesz folyamatosan, főz, takarít, Emmát nagyon szépen ellátja, kimossa a hányásos lepedőt, macikat, egyebeket, megoldja az étkeztetését, megfürdeti, altatja és eközben még az én nyavajáimmal is képes foglalkozni, pl, hogy legyen mindig friss citromos víz és főtt krumpli utánpótlásom. 🙂 Hát nem egy hőőős??? Imááááádom!!!!

Voltunk ma nődokinál, vittük Emmát is kistesó-lesőbe. A doki csodálkozott is, hogy Emma már mekkora. Hát igen, szalad az idő, na meg hozzá kell tenni, hogy Emma a korához képest eléggé meg van nyúlva. 🙂

A 2. számú Nokedli példány nagyon jól van, fickándozott, szép nagy, 4 nappal nagyobbnak tűnt a koránál, ami pont ma 11 hét. Döbbenet amúgy, hogy 11 hetesen milyen kis fejlett a baba, kis fülecske, szép száj, ujjacskák, dobogó szivecske, lábikák és ekkor mindig eszembe jut, hogy 12. hetes korig lehet abortuszt végezni, kiskorúakon még talán több is, talán 18. hét. Azért ez durva. Persze nem ítélek el senkit, aki ezt választja, mindenkinek a saját döntése, csak olyan szomorú, hogy sok, kis fülecskével, ujjacskákkal és persze érzőidegekkel rendelkező kis babát ölnek meg naponta. Inkább adnák örökbe, hisz olyan sok család vár arra, hogy örökbe fogadhasson egyet. Tudom, bizonyára én vagyok túl érzelgős, de nekem a terhesség előtt is ez volt a véleményem. Nem ölök meg más embert sem, a saját testemben kuporodó kis ártatlant hogy lennék képes? Sehogy.  Pukkk. Tum.    (Én már csak így mondom, Zoli mindig meg is jegyzi.)

Na de vissza térve az eredeti témához…

Ketteske 85%-ban kisfiú, de amúgy szerintem az a nagy valami a lába között már nem fog eltűnni. 🙂 De persze 11 hetesen nem lehet 100%-ban tutira mondani a dolgot. De bízok a dokiban, meg a legjobb ultrahangban is, ami manapság használatos, na meg a szememnek is hiszek, hisz én is láttam az a valamit ott a lábikák között. 🙂

A tarkóredője szép vékony, ha vastag lenne, akkor az utalhat Down szindrómára, ezért fontos mérni.

A 16. héttől még mindig áll a beígért heti progeszteron szuri adag, amit a popó izomzatába adnak be, es elvileg baromi fájdalmas, már utána olvastam. Nem lenne egyszerűbb bogyóban beszedni??? Vagy van krém is, ha jól tudom, az nem lenne jó? Na jó, nem félek, csak mostanában már annyi szurival böktek meg, hogy kicsit sok már a böködésből. No, de ha segít bent tartani Öcsit, akkor ám legyen.

Ja, amúgy jó lett a rákszűrés is, ami fontos, hogy jó legyen, mert nem lenne jó, ha megint rákosodni kezdene ott a dolog, de itt talán nem olyan barmok nézik a leleteket, mint a dunaújvárosi patológián…  Közben kivizsgáltak a létező összes nemi betegségre is, negatív vér miatti antitestekre is, szóval tuti minden. Már csak Petinek kell bent maradnia jó sokáig. 🙂

Szóval ez történt a mai nap. 🙂

Rakok fel képeket is.

Pusszanat!

Nos, hát megkaptam a magamét, hogy miért nincs semmi új itten, nosza, írok is egyet gyorsan, amíg 1. számú Nokedli egyed méltóztatik aludni.

Igazság szerint ilyenkor én is le szoktam dőlni az ágyikóba, mert a 2. számú Nokedli példány förtelmesen ki tudja meríteni a készleteimet. Este ugyan ez a helyzet. Alig várom már, hogy Emma ágyba tuszkolódjon, én is azon nyomban bevetem magam a pihe-puha paplan közé. Ez van. Aztán álmodok szépeket, de leginkább rémálmaim vannak. Mindenféle.

Van, amikor a Hold csapódik bele a földbe, ami amúgy tök jó látvány, mert legalább nem kell távcső, hogy szépen lehessen látni, van olyan álmom is, amikor szörnyek kergetnek, van, amikor lezuhan a repülő, amin ülök, megesik, hogy elrabolnak, de szorultam már be alagútba is. Van, amikor már én sem hiszem el álmomban, hogy képes vagyok akkora baromságot összehordani a tudatalattimból, mint pl azt, hogy egy másik családban élek, nem a Zoli a férjem és Emma sem  a lányom. Na ez már azért nekem is sok. De ekkor szerencsére felébredek, mert ugye óránként járok a mellékhelyiségre, szóval megnézem Zolit, aki csendesen horkolászik mellettem, miközben édesen szorongatja a takarót, mindezt úgy, hogy közben ő maga nincs betakarva. Vetek egy pillantást is a babamonitorra is, majd fél perc múlva megint alszom. És persze megint álmodok…

Olvastam, hogy terhesen gyakoriak az ilyen dolgok, remélem elmúlik majd, mint a hányás is reggelente.

Kistesó jól van, legalábbis azt hiszem. Csütörtökön megyünk dokihoz orrcsont és tarkóredő mérésre.

Emma is jól van, egyre okosabb, szebb, nem is csoda. Az apja (meg az anyja) lánya. 🙂

Szóval amúgy jól vagyunk. Most az a helyzet, hogy úgy tűnik mégsem mi megyünk haza, rájöttem, hogy most nem ideális a repkedés, hanem lehet Zoli apuja és az én anyum jönnek ki hozzánk. Veszélyeztetve jobb nem szárnyalni, meg talán így lenne egy kis segítségünk nekünk is a két kölökkel.

Szóval ennyi. Túl álmos vagyok a rendes posztoláshoz. 🙂

Képeket rakok fel egy picit később.

Pusszanat

A fent említett kismókus, azaz a 4. mókus a sorban, pontosabban a kettes számú Nokedli Emma után immáron a pocakban van, köszöni szépen jól érzi magát, dobog a szivecskéje és 1 cm a feje búbjától a kis popójáig. (Hát nem zabálnivaló?) Ma 7 hetes kereken. Mindent megbeszéltünk a dokibácsival, a mostani szülés is tuti császár lesz, programozva 1 héttel a kiírt időpont előtt. Kapni fogok a 16. héttől heti 1 injekciót, amit egy házhoz jövő nővérke ad majd be, de ez még nem biztos, lehet Zoli fog szurkodni, elméletileg segít megakadályozni a koraszülést, mert ugye Emma 5 héttel korábban jött és nem nagyon lehet tudni, hogy miért. A negatívos vérem miatt is kapok majd megint szurikat, hogy ne legyen baja a babának és többször fognak vizsgálgatni, hogy minden rendben van-e. Szóval úgy tűnik, hogy újjabb kismókussal bővül a kis családunk. 🙂

Kaptunk képet is, csatolom.

Jippppppppppppppppppi!

KATT A KÉPRE!