Archive for november 5th, 2011


Szóval a vidit nem sikerült csatolni a képek alá, mert át kellett lépnem vizuális szerkesztésből html-be, hogy a vidit is be tudjam biggyeszteni, aztán valahogy nem csatolta a vidit, de most! Majd most fogja csatolni, mert ha nem, akkor bazi nagy irgumburgum lesz.

Szóval itt a vidi.

Most persze nem a híres magyar lemezárugyárra gondolok, hanem arra, hogy egész szépen megszaporodtak itt a bejegyzések, hála annak, hogy kevésbé érzem magam fáradtnak és nem vagyok zombi úgy délelőtt 11 után sem. Csodákra képes egy kis pajzsmirigyhormon, főleg… ha nem okozna fejfájást.

Emma alszik. Ma mozgalmas napunk volt. Kimentünk a plázába délelőtt, ahol találkoztunk a szomszéd kisfiúval is, végre kiélhettem magam és fotózhattam. Ebédeltünk is, ha már ott voltunk. A Nokedli evett grill csirkecombot, egy egészet képes volt bepusztítani, krumplipürét és egy kis répát. Mindezt leöblítette jó amerikai szokás szerint „sweet tea”-vel, ami nagyjából erősen cukrozott teát jelent. Ebből sokat nem kap, vigyázunk az alakra és a fogakra is, de egyszer-egyszer belefér. Amúgy mindig vizet iszik csak. Ebéd után bepróbálkoztunk az alvással is, nem sok szerencsével járt az ügy, legalábbis Emma részéről, az apja viszont bevágta a szunyát rendesen.

Voltunk könyvesboltban is, vettünk Emmának 4 könyvet, egy sorozat részei. Egy Süti nevű kiskutya kalandjairól szólnak a történetek, aranyosak nagyon. Nekem rendeltünk egy babás könyvet az Amazonról, mert a könyvesboltban drágább volt. Mindig azt csináljuk, hogy beszkenneljük a telefonnal a kódot és megnézzük, hogy mennyibe kerül az Amazonon, persze általában mindig olcsóbb ott, így megrendeljük egy gombnyomásra. Hát igen, a technika. 🙂

Estére jól elfáradt a Prüccsenet, meg mi is, de még hátra van az X faktor nézése. (Ha megint szar lesz, jövök blogot írni. )  🙂

Képek és talán egy videó is csatolódik, ha nem bénázom el. 🙂